Sárga Hó

Köszi a templomokat,
nagyon szépek.
Tessék,
itt az örök élet
- mondta Isten
miután lejött,
aztán ellovagolt
de előbb kiköpött.

Idővihar,
össze-vissza vannak a jelenetek.
Először nem szeretsz,
aztán szeretlek.
 

Itt nem történik semi. És nem gyanús senkinek. Igazuk a van a senkiknek. Csak nem tetszett ami volt. Ezért most nincs.
 

Átlagosan napi 2,7-en látogatják a blogomat. Fáradjanak be.

Az a jó ebbe itt, hogy akiről panaszkodok, hogy nem érdeklem, az nem olvassa el, mert nem érdeklem, és nyugottan panaszkodhatok.

- Van még egy kis befejezetlen ügyünk.

Szólt rám leleplező hangnemben Nick Grabowsky, a nemzetközileg elismert magánnyomozó. Olyan volt a hangja, mintha már régóta ismernénk egymást, mintha ezernyi ellene elkövetett sérelem lenne a számlámon. Holott ő csak azért keresett engem, mert pénzt kapott érte. Néhány zöld hasú. Ennyit jelentettem neki. Mégis valami erkölcsi piadesztáról szónokolt.

- Van önnél gumióvszer?

Kérdeztem vissza, anélkül hogy kérdőre vontam volna az indokolatlan hangnem miatt.

- Soha!

Kiáltotta, de az iroda ablaküvegben jól láttam tükröződni, ahogy előkapja a 100 as óvszercsomagot, ami  földig gördül mint egy kis leporelló.
A tükröződés miatt olybá tűnt, mintha az óvszercsomag egy mennyekből aláereszkedő kötélhágcsó lenne, amelyet egy kiéhezett angyal ereszt a városra.
Nyilván sejtette, hogy a szoba tele van poloskával. Ezek közül nem egyet ő helyezett el.

- Nick. Maga sohasem változik.

Mondam miközben megfordultam és határozottan elindultam felé. Mielőtt odaértem, egyszer csak kibicsaklott a cipőm sarka, és akarva akaratlan a nyomozó karjaiba zuhantam. Aki azonban nem bírt megtartani, viszont nem is esett el, igy én a kabátjával együtt a földre zuhantam. A szürke ballon lecsúszott róla, mint egy leleplezett szoborról a lepel.
Ő, mintha mi se történt volna szívtipró pillantást vetett rám.

- Oh... Szandra!

Jellemző az efféle alakokra. legfontosabb részletek mindig elkerülik a figyelmüket. Természetesen egyáltalán nem így hívtak.

Egy fél óra múlva már a tetőn ültünk, kezünkben 50 - 50 vizel töltött kotonbomba.

- Kezdem.

Jelentette ki Nick száraz hangon, mintha csak a visszajárót kérné egy étteremben. Megállitottam a mozdulatát.

- Nick, nem fél? Tudja egyáltalán kivel húz ujjat?
- Tudja kedves, az élet sokmindenre megtanított...

Majd , mintha ez magyarázat lenne bármire, elhajította az első gumibombát. Én még mindig fogtam a karját, így mintha együtt hajítottuk volna. A bomba két járókelő között placcsant szét a járdán akik félreugráltak és ilyedten néztek fölfelé.

Dobáltuk, dobáltuk. A főut megbénult, a taxik megáltak, az emberek összegyűltek, a firkászok villogtaták a magnéziumot.
Amikor már alig volt bombánk, megállt egy húszméteres limuzin, nagy fekete krokodil, és Ő szállt ki belőle. A nagy ember, személyesen jött el.
Ott voltunk a tetőn. Én is és Nick is. Vége - gondoltam. Az emberei máris beözönlöttek az épület aulájába, mint a patkányok, miközben Ő, mint egy kövér fekete kandúr, pöffeszkedve figyelte a végjátékot.
 

- Gyerünk - mondta Nick, miközben felállt, és elindult. Cserepeg potyogtak le a nyomában az utcára. Megérezte bizonytalanságomat és hozzáfűzte:

- Bizzon bennem.

Nem bíztam, de nem tehettem mást, elindultunk a kémények erdejében.

Rövidesen gépfegyvertűz kereplő hangja harsant fel mögöttünk.

- Nick! - kiáltottam, és belekapaszkodtam. Nem hogy megvédjen, vagy ilyesmi, csak hogy takaróm legyen a halálban, golyófogó. Mintha a tüdőlövés kevésbé lenne fájdalmas, ha más húsán keresztül érkezik a golyó.

De nem találtak el minket. Nick lendületet vett és leugrott a semmibe. Ahelyett azonban, hogy lezuhantunk volna, gyomorkavaró himbálódzásba kezdtünk.

Kinyitottam a szemem. A leporellón másztunk felfelé, amely ott lengedezett alá a felhőkből.

Másztunk, és másztunk, míg elhalt a lövöldözés, a dudáslás, a város zaja, és csak a szél fütyült egy monoton halálos dallamot a fülünkbe.

 Felértünk a felhőbe, és csönd lett. Ilyen lehet a halál is. Csöndes fehér semmi. Késztetést éreztem, hogy elengedjem a kötéllétrát, és örökre belesüppedjek a mérgező vertikalitású vattacukorba.

A felhők tetején, mitha sziklapárkányon, egy rozoga űrhajó állt. Nick egy tarka kulcsomón előkeresett egy rozsdás lapos kulcsot, és kinyitott egy köralakú vasajtót.

- Ez a maga hajója?

Kérdeztem teljesen fölöslegesen.

- Tudja... a háborúban sokmindent megtanul az ember.

Közölte, mintha ez bármit is jelentene, majd a létra végével engem is berántott, és hangos döndüléssel becsapta az ajtót.
 

Kis idő mulva kiléptünk a sztratoszférából. Én a toiletten átvettem a nagyestélyimet, amit vész esetére mindig a retikülömben hordok.  Nickre a hajó főtermében tartott állófogadáson találtam rá. A zongorának támaszkodott, kezében egy pezsgővel bámulta a csillagokat, és halgatta a zenét.

- Hová mennek Nick?

Nick rámnézett, és elmosolyodott

- Ha a Holdon kirakom, az jó magának?

A sztárvárszba a lyuk. Amikor a Luke belesik, és szivja be, és azt lehet hinni, hogy meg fogja enni. Az vagyok én. Most nem lehet tudni hogy megesz-e. (de valószinű, és nincs kedvem itt lenni)

teázok a házban

mint valami példamondat

a fiú aházban teázik

egy nyelvet tanulok és ilyeneket kell mondani közbe

valami magyarhoz hasonló nyelvet, amit az emberek beszélnek

valaki elég jó benne röktön de én régóta tanulom

a teát kiboritom a cukor mellett

a fiú kivisz három csészét a férfiaknak

egyszerű mult

ebben a nyelvben csak egyszerű mult van

amivoltelmúlt

nehéz nyelv

nem nagyon megy

magyarul nem így van

nehéz az agyadat átrenírozni

ami egyszer volt újra nem jön el

még jó

utálnám is

becsönget és közli hogy ő van itt megin, ami volt

és akkor magyarázni kellene neki, hogy nem lehetsz az ami volt, mert akkor még nem az voltál, hanem akkor egyszerüen csak voltál

most meg megint vagy

és az nem ugyanaz

kedves múlt

befejezett vagy befejezetlen

és ő meg mérgelődve ledobná a kalapját a székre

és kérne teát

a múlt teát iszik a széken

jelenidőben

együtt töltögetnénk a nyelvtanfüzetet

és öltögetnénk a nyelvünket

a jelenre, aki papirhajókat hajtogatna a tegnapi újságból

valaki azt mondja hogy szia, és bejön

és kiderül hogy nem is szia, hanem CIA

CIA, a karhatalmi szervezet, aminek az emberei berontanak és a jelenre meg a jövőre kényszerzubbonyt és bilincset raknak és elviszik, mi meg ottmaradunk a múltal, és az ujjunk csöpög a tintától, amivel újlenyomatot vettek, hogy új kartotékot nyissanak nekünk
 

Voltam egy igen távoli helyen. Kiderült, hogy még mindig vannak szép lányok, akiket nem rabolt el sárkány. Sajnos nem vittem fényképezőgépet, vagy festéket és vásznat. Csupán úti-jegyzeteimre hagyatkozhatom. A kihaltnak hitt emlős utolsó példányaira egy dzsungelben rejtőző tengerszem partján bukkantam rá.

Házmester: 3 dl bor 2 dl szóda
Hosszúlépés: 1 dl bor 2 dl szóda
Kisfröccs: 1 dl bor 1 dl szóda (Rövidlépés)
Nagyfröccs: 2 dl bor 1 dl szóda
Viceházmester: 2 dl bor 3 dl szóda
Polgármester: 6 dl bor 4 dl szóda
Alporgármester: 4 dl bor 6 dl szóda
Nagyházmester: 4 dl bor 1 dl szóda (Háziúr)
Krúdy: 9 dl bor 1 dl szóda
Távolugrás: 1 dl bor 9
Lámpás: 15 dl bor 5 dl szóda
Lakófröccs: 1 dl bor 4 dl szóda (Kisházmester)
Csatos: 10 dl bor 5 dl szóda (Csattos)
Mafla: 5 dl bor 5 dl szóda
Bakteranyós: 2.5 dl bor 2.5 dl szóda
Avasi fröccs: 7 dl bor 3 dl szóda
Góré fröccs: 1-2 dl bor kis spricc szóda
Sóher fröccs: 1 dl bor 9 dl szóda

 

Repedezik a megafauna legkissebb állatának kőkoporsója. Villámlik, mennydörög. A hajszálrepedés, amely végigfut az ezeréves kőtömbön, mintha csak mostoha ikertestvére lenne a villámnak.  A villám hatalmas, fényes, erős, és egy pillanatig tart, de az alatt a pillanat alatt sincs anyaga, egy lobbanás fényből és tűzből. Lesujt, valamire, amit éppen ér. A repedés a sziklán sötét, és örök. Lassan kúszik a felirat felé. Eléri, de olvasni már nem tudja. Némi tétovázás után elválasztja a v, és a h betű között, a kökocka kettézuhan. a sír lakója felül, és hörghurutosan felköhög. Aztán egy takaróra gondol, és rossz szájízzel nézi a szürke felhők mögül kibukkanó vesszersmitteket. 
- Bumm, bumm - mondja.
 

Jaj.
De jó.
Lesz.
Már most is az.
Este van.
Fekszel.
A horrorra kapcsolsz,
És úgy maradsz.
Ne félj!
Hazugság az egész.
A világ nem olyan,
mint a film.
Még szörnyek sincsenek.

hideget
meleget kapna
ha lenne isten
de már nincsen
elment
felírta a gyógyszert
be kell venni
mára ennyi

 

 
Ime egy részlet annak a tárgyalásnak a jegyzőkönyvéből, amelnyek során T. H. felperes azzal vádolta N. H. alperest, hogy alperes regényének főmotívumait felperes nyomdában lévő regényének főmotívumairól mintázta, és ezzel szerzői jogsérelmet követett el. A pereskedés alatt napvilágra került N.H. alperes valódi személyazonossága, amely azonos volt T. H. felperes valódi személyazonosságával. Az illető ugyanis egy harmadik írói álnéven megjelentetett életrajzi regényében kitálalt. Ezek után sem az alperes sem a felperes nem jelent meg többet a tárgyaláson, és az ügy elévült.
 

"
22-es számú bizonyíték:

Részlet alperes regényéből:

"- Tegye a kezét a Bibliára, és mondja utánam... Esküszöm...!
- Esküszöm!
- Hogy az igazat, és csakis az igazat állitom!
- Hogy az igazat, és csakis az igazat állitom!
- Köszönöm! Ügyész Úr! Öné a vádlott.
- Köszönöm Bíró Úr! Uram! Elmondaná saját szavaival, hogy mi történt azon az éjelen?
- Természetesen!  Elmondom pontosan, mit mondtam a Felügyelő úrnak. Az áldozat megjelent a party-n, holott nem rendelkezett meghívóval, mivel én nem küldettem neki. Elosont a vendégek között, és feljött a lépcsőn, egész a dolgozószobámig. Halkan kinyitotta az ajtót.
Nem hallottam meg, csak amikor megszólitott. Akkor megfordultam, és láttam hogy a zsebéből előrántja a...
- Tiltakozom!
- Elutasítom! Kérem, folytassa!
- Köszönöm! Láttam, hogy a zsebéből előrántja a régi sérelmeit. Meghúzza a ravaszt, éreztem ahogy a golyó súrolja a a 17. századi francia almáriumról felszálló patináns porszemeket. A bútort a második nászutunkon vásároltam egy árverésen Párizsban. Ez volt az egyetlen emlékem a harmadik feleségemtől. Pánikba estem. Nem gondolkoztam. Átrohantam a hálószobába, és leakasztottam a falról a vadászpuskámat. Felkavarodott az orchideaillat a folyosón, ahogy rohantam vissza, A függönyök önfeledten ringtak a virágok lehelletében, mintha csak a holdfény érintése elől siklanának el újra és újra, fel-felkacagva. De mindezt nem vettem észre. Csak a haláltól való félelmemben öntudatlanul visszarontottam a dolgozószobába, és lőttem. Egyszer, kétszer, amig a lövések zaja végre észre nem térített. Akkor eldobtam a puskát, lerogytam a sebesült áldozat mellé és sírva fakadtam. Az áldozat rám mosolygott, és utolsó lehelletével azt suttogta: Megbocsájtok...
Ezt mondtam a Felügyelő Úrnak. Szóról szóra.
De valójában ez nem igaz.
- Tiltakozom!
- Elutasítom! Kérem folytassa!
- Igen. Köszönöm.
Valójában az áldozatnak nem maradt ideje meghúzni a ravaszt, én előbb lőttem. Az a kurva... /A vádlott sírva fakad/"


 

Részlet felperes regényéből:
 

"Ne sírj, mondta a bíró, és átnyújtotta a zsebkendőjét. De mintha csak engedélyt adott volna, záporozni kezdtek a könnyeim. Patakokban folytak. A Bíró Úr lejött az emelvényről és megsimogatta a fejemet.
- Miért sírsz?
- Mert azt mondtam hogy rá, hogy Kurva...
Fel-felszakadva bőgtem. Mint egy gyerek.
Az esküdtszék tagja átugrottak a korláton, odarohantak hozzám és átöleltek, az ügyész is sírva fakadt. Már ketten bömböltünk.
- Dehát visszavonhatod még. Mondd hogy nem kurva... - javasolta a Bíró Úr.
- Hiába - zokogtam - azt már nem lehet viszavonni. Meghalt. Már nem mondhatja a tekintetével hogy megbocsájt, hogy nem veszi komolyan, ha rosszat mondok rá, mert tudja, hogy szeretem, és ő nekem mindennél többet ér! Szeretem, És azt mondtam rá, hogy Kurva!
Hirtelen abbahagytam a zokogást, és elmosolyodtam, a körém sereglett jelenlevők egy lépést hátraléptek tőlem, és szeretetteljes kíváncsisággal lesték a szavaimat.
- Barátaim! Egyedül lenni jó. Csinálni valamit, valaki mással együtt jó."
 

És íme a beigért tanulság: : Szeressétek egymást!"
 

See, see how she dances
With that cigarette
In her hand

And she, she romances
Everybody
That she can

She, brings the line
and Catches me, again

In Life, I've seen some wonders
I played my stupid games with you
Sing to me like i know you can
Or go where I be

She knits a snare, and catches me
Again

I guess, you know, to keep on, dancin'

Like i know you can

We're gonna make it through
We're gonna make it through now
cos we're gonna make it through
we're gonna make it through now

and the circus leave this town

we're gonna make it through
i said we're gonna make it through now

yeah we're gonna make it through
i said we're gonna make it through now

and the boys live their dreams
for the boys and their dreams

i know you can hear me

Most egy darabig nem írok. Majd elmúlik.

Most irtam, és rajzoltam. Rossz lett, és csúnya. Felhivtam valakit, hátha utána szép lesz és jó. De nem vette fel. Ma már nem írok, és nem rajzolok szerintem.

Mindegy mit álmodtam. De végig szerepelt benne egy nagyon szép lány, a szerelmem. Aki igazából nem is létezik. De nagyon hasonlít a valóságból egy lányra. Aki meg egy tulipánra hasonlít, úgyhogy mostantól ez lesz a fedőneve. Ha egyáltalán írni fogok róla valamit. Az álom végén meghalt egyébként, én meg gazdag lettem valószínűleg, mert amivel leütöttem egy másik fiú, aki féltékeny volt rám, az egy nagy aranyrög volt. A fiút megöltem egy baltával, de már későn, és úgy kerültem az újságok címoldalára, mintha én lennék a lány gyilkosa. De utána láttam a földközi tenger térképét, és mutatták rajta hogy hogy terjed el az arany. Így lettem gazdag. De ez a végén volt.

Az első részében nálunk maradtunk hárman, egy pici osztálytársnőm, az a lány meg én. És ott derült ki, hogy a szerelmem. Egy kicsit felébredtem és szomorúan konstatáltam, hogy nem is létezik.

Az álmom középső részében egy autó hátsó ülésén utaztam, ott volt a lány is, és ott is a szerelmem volt. A Mr Bean elment mellettünk, és én integettem neki, és ő visszaintegetett.
 

Úgy volt a vége, hogy a lány teste vérben hánykódott a vizen ilyen fadeszkákon, a part mellet, és én a tőbbi deszkán odaugráltam, ami fájt, mert megvágott késsel a fiú mindkét lábamon. És láttam hogy már nem él a lány, és akkor ernyedten belekapsaszkodtam egy lityegő-lötyögő dezskába. Láttam hogy a parton emberek jönnek fákjával és belőktem magam a viz alá. Olyankor van egy mély csobbanó hang, és aztán minden távolról, csak egy halk zugáson keresztül halllatszik. Azt énekeltem, magamba hogy :hej tulipán, tulipán / mért nem nőttél körtefán / húsz esztendőm hatalom / hogyha nem kell, eladom, és aztán ki akartam bukni a vízből, de az már nem is a víz volt, hanem a takaróm.
 

Praktikus lenne, ha az előttünk heverő dolgokra rá lenne írva, hogy jó, vagy nem jó. Vagy mi lesz ha felveszed. Tudjad hogy mire számíthatsz. Urambocsá használati utasítást is mellékelhetnének, hogy mitől fog őrülni az a dolog, és mitől sírni, nem csak találd ki, aztán ha nem, akkor csinálj 10 fekvőtámaszt, meg írd fel a táblára százszor hogy: Nem teszek boldogtalanná senkit.

Barátaim - emelte poharát Mr Woodstock - a tér, és az idő nem léteznek - zengte fennhangon. A poharat már a feje főlé tartotta, aztán kinyújtott karral állt, végül a pohár, mint egy könnyű léggömb felkapta Mr Woodstockot a piknikezők feje főlé. Kisvártatva fehér golfcipői már a fenyők tetejét súrolták, végül eltűnt a többiek szeme elől, egy különösebben semmire nem emlékeztető felhőcske mögött.
 

Valójában azonban csak a nyármeleg és a piros, csillogó bor bágyíthatta el a barátok szemét. Mr Woostock nem tünt el. Még csak el sem hagyta a sztratoszférát, hanem lágyan leereszkedett egy közeli tisztás pázsitjára. Elfeküdt a fűben, mint egy zsengén leérkező falevél, és nagyot sóhajtva azonnal elaludt, hogy felvegye reggel elszakított álma fonalát.

A nagy sikertelenségre való tekintet nélkül folytatom. Minden érdeklődőt szeretettel várok.