A félelem tarka hullámvasút.
Nevetek. Halál. Nevetek.
Érti, nem érti. Hallja. Nem.
A naphevítette piros üléshuzat repedésébe dugom az ujjamat,
és turkálok a szivacsgolyók között.
Remélem, hogy megtalálom,
és félek, hogy megharap,
de hogy mi,
azt sem megmondani,
sem lerajzolni,
sem létezőnek tekinteni nem tudom.
Csak megálmodni.
Én vagyok a szerelem.
Majdnem olyan boldog vagyok mint a sírás.
Valami rajtam keresztül gyökeret ereszt a közelségedben.
Átáramlik rajtam amit kiszív, és megkérdezi hogy fáj-e?
De hát én egy alagút vagyok,
pislákolva lesem azt a négy és fél percet.
háromperhárom