Ahh, igen. Visszatértem a tegnap estébe. A szürke félhomályban bolyongtam a felborult asztalok, és a széttolt székek erdejében, mig végre egy tisztáson találkoztam az öszetört sziveket söprögető nénivel.
- csókolom... itt maradt valami a tegnap estébe, ami fontos volna, és szeretném megkérdezni, hogy nincs-e meg?
-nincs - mondta a néni, és hirtelen úgy csinált, mintha eddig se lett volna ott.
- bazmeg - gondoltam kifelé menet.
Már közeljártam a kijárathoz, amikor elcsúsztam egy vér vagy egy sörtócsán, és mielőtt feltápászkodtam, észrevettem, hogy egy alak gubbaszt a sarokban. Egy férfi, a szájáig húzott kötött sapkában, amire az volt horgolva: Kisfiamnak.
- Hahaha - nevetett fel a férfi.
- Mi az? - kérdeztem érdektelenséget színlelve.
- Nem mondom meg - jelentette ki, majd 14,345 másodperc múlva hozzáfűzte: - Csak ha nagyon kiváncsi vagy rá.
- Na?
- Van egy súlyos bélfertőzésem. És emiatt folyamatosan vérzik a seggem. Ezért sokmindent nem tudok megtenni, amit te igen.
- És ez vicces?
- Igen.
-Nevethetek rajta én is?
-Nem.
Minden kertnek van kerítése. Ha kiszeded a kerítést, az már nem kert többé. Hanem az erdő, meg a mező, meg az arborétum, meg a vadaspark. Annak a férfinak kőkerítése van lőrésekkel. Nekem meg vastag sövénylabirintusom.
háromperhárom