HTML

háromperhárom

  • kolIegina: pedig ez is történés. és igenishogy gyanús volt. (2010.03.03. 01:43) történések
  • a kamionsofőr: én figyelek (2010.03.03. 00:31) történések
  • sangaron: Nekem gyanús volt. Ez a kedvenc blogom. Küldöm mindenkinek aki szereti. (2010.03.01. 23:00) történések
  • kolIegina: lehetek a 3-hoz hiányzó 0,3. átlagosan. (2010.02.17. 02:22) Átlag
  • Bera Nándi: @znajka: minden eltölthet reménykedéssel. Az is, ha abban reménykedsz, hogy lebasz az internet, és... (2009.12.05. 17:02)
  • znajka: akkor ha az enyém lebasz amiért erről panaszkodom az interneten, az akár reménnyel is eltölthetne,... (2009.12.05. 16:55)
  • danijanos: ja-ja néha itt vagyok én is... (2009.10.15. 16:07) Átlag
  • a kamionsofőr: megkönnyebbülés (2009.09.22. 21:18)
  • Bera Nándi: micsoda (2009.09.20. 21:07)
  • a kamionsofőr: micsoda megkönnyebbülés. (2009.09.20. 11:19)
  • Utolsó 20

Az Ügy

2009.09.13. 13:31 Bera Nándi

- Van még egy kis befejezetlen ügyünk.

Szólt rám leleplező hangnemben Nick Grabowsky, a nemzetközileg elismert magánnyomozó. Olyan volt a hangja, mintha már régóta ismernénk egymást, mintha ezernyi ellene elkövetett sérelem lenne a számlámon. Holott ő csak azért keresett engem, mert pénzt kapott érte. Néhány zöld hasú. Ennyit jelentettem neki. Mégis valami erkölcsi piadesztáról szónokolt.

- Van önnél gumióvszer?

Kérdeztem vissza, anélkül hogy kérdőre vontam volna az indokolatlan hangnem miatt.

- Soha!

Kiáltotta, de az iroda ablaküvegben jól láttam tükröződni, ahogy előkapja a 100 as óvszercsomagot, ami  földig gördül mint egy kis leporelló.
A tükröződés miatt olybá tűnt, mintha az óvszercsomag egy mennyekből aláereszkedő kötélhágcsó lenne, amelyet egy kiéhezett angyal ereszt a városra.
Nyilván sejtette, hogy a szoba tele van poloskával. Ezek közül nem egyet ő helyezett el.

- Nick. Maga sohasem változik.

Mondam miközben megfordultam és határozottan elindultam felé. Mielőtt odaértem, egyszer csak kibicsaklott a cipőm sarka, és akarva akaratlan a nyomozó karjaiba zuhantam. Aki azonban nem bírt megtartani, viszont nem is esett el, igy én a kabátjával együtt a földre zuhantam. A szürke ballon lecsúszott róla, mint egy leleplezett szoborról a lepel.
Ő, mintha mi se történt volna szívtipró pillantást vetett rám.

- Oh... Szandra!

Jellemző az efféle alakokra. legfontosabb részletek mindig elkerülik a figyelmüket. Természetesen egyáltalán nem így hívtak.

Egy fél óra múlva már a tetőn ültünk, kezünkben 50 - 50 vizel töltött kotonbomba.

- Kezdem.

Jelentette ki Nick száraz hangon, mintha csak a visszajárót kérné egy étteremben. Megállitottam a mozdulatát.

- Nick, nem fél? Tudja egyáltalán kivel húz ujjat?
- Tudja kedves, az élet sokmindenre megtanított...

Majd , mintha ez magyarázat lenne bármire, elhajította az első gumibombát. Én még mindig fogtam a karját, így mintha együtt hajítottuk volna. A bomba két járókelő között placcsant szét a járdán akik félreugráltak és ilyedten néztek fölfelé.

Dobáltuk, dobáltuk. A főut megbénult, a taxik megáltak, az emberek összegyűltek, a firkászok villogtaták a magnéziumot.
Amikor már alig volt bombánk, megállt egy húszméteres limuzin, nagy fekete krokodil, és Ő szállt ki belőle. A nagy ember, személyesen jött el.
Ott voltunk a tetőn. Én is és Nick is. Vége - gondoltam. Az emberei máris beözönlöttek az épület aulájába, mint a patkányok, miközben Ő, mint egy kövér fekete kandúr, pöffeszkedve figyelte a végjátékot.
 

- Gyerünk - mondta Nick, miközben felállt, és elindult. Cserepeg potyogtak le a nyomában az utcára. Megérezte bizonytalanságomat és hozzáfűzte:

- Bizzon bennem.

Nem bíztam, de nem tehettem mást, elindultunk a kémények erdejében.

Rövidesen gépfegyvertűz kereplő hangja harsant fel mögöttünk.

- Nick! - kiáltottam, és belekapaszkodtam. Nem hogy megvédjen, vagy ilyesmi, csak hogy takaróm legyen a halálban, golyófogó. Mintha a tüdőlövés kevésbé lenne fájdalmas, ha más húsán keresztül érkezik a golyó.

De nem találtak el minket. Nick lendületet vett és leugrott a semmibe. Ahelyett azonban, hogy lezuhantunk volna, gyomorkavaró himbálódzásba kezdtünk.

Kinyitottam a szemem. A leporellón másztunk felfelé, amely ott lengedezett alá a felhőkből.

Másztunk, és másztunk, míg elhalt a lövöldözés, a dudáslás, a város zaja, és csak a szél fütyült egy monoton halálos dallamot a fülünkbe.

 Felértünk a felhőbe, és csönd lett. Ilyen lehet a halál is. Csöndes fehér semmi. Késztetést éreztem, hogy elengedjem a kötéllétrát, és örökre belesüppedjek a mérgező vertikalitású vattacukorba.

A felhők tetején, mitha sziklapárkányon, egy rozoga űrhajó állt. Nick egy tarka kulcsomón előkeresett egy rozsdás lapos kulcsot, és kinyitott egy köralakú vasajtót.

- Ez a maga hajója?

Kérdeztem teljesen fölöslegesen.

- Tudja... a háborúban sokmindent megtanul az ember.

Közölte, mintha ez bármit is jelentene, majd a létra végével engem is berántott, és hangos döndüléssel becsapta az ajtót.
 

Kis idő mulva kiléptünk a sztratoszférából. Én a toiletten átvettem a nagyestélyimet, amit vész esetére mindig a retikülömben hordok.  Nickre a hajó főtermében tartott állófogadáson találtam rá. A zongorának támaszkodott, kezében egy pezsgővel bámulta a csillagokat, és halgatta a zenét.

- Hová mennek Nick?

Nick rámnézett, és elmosolyodott

- Ha a Holdon kirakom, az jó magának?



 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://yellowsnow.blog.hu/api/trackback/id/tr271378930

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása