- Van még egy kis befejezetlen ügyünk.
Szólt rám leleplező hangnemben Nick Grabowsky, a nemzetközileg elismert magánnyomozó. Olyan volt a hangja, mintha már régóta ismernénk egymást, mintha ezernyi ellene elkövetett sérelem lenne a számlámon. Holott ő csak azért keresett engem, mert pénzt kapott érte. Néhány zöld hasú. Ennyit jelentettem neki. Mégis valami erkölcsi piadesztáról szónokolt.
- Van önnél gumióvszer?
Kérdeztem vissza, anélkül hogy kérdőre vontam volna az indokolatlan hangnem miatt.
- Soha!
Kiáltotta, de az iroda ablaküvegben jól láttam tükröződni, ahogy előkapja a 100 as óvszercsomagot, ami földig gördül mint egy kis leporelló.
A tükröződés miatt olybá tűnt, mintha az óvszercsomag egy mennyekből aláereszkedő kötélhágcsó lenne, amelyet egy kiéhezett angyal ereszt a városra.
Nyilván sejtette, hogy a szoba tele van poloskával. Ezek közül nem egyet ő helyezett el.
- Nick. Maga sohasem változik.
Mondam miközben megfordultam és határozottan elindultam felé. Mielőtt odaértem, egyszer csak kibicsaklott a cipőm sarka, és akarva akaratlan a nyomozó karjaiba zuhantam. Aki azonban nem bírt megtartani, viszont nem is esett el, igy én a kabátjával együtt a földre zuhantam. A szürke ballon lecsúszott róla, mint egy leleplezett szoborról a lepel.
Ő, mintha mi se történt volna szívtipró pillantást vetett rám.
- Oh... Szandra!
Jellemző az efféle alakokra. legfontosabb részletek mindig elkerülik a figyelmüket. Természetesen egyáltalán nem így hívtak.
Egy fél óra múlva már a tetőn ültünk, kezünkben 50 - 50 vizel töltött kotonbomba.
- Kezdem.
Jelentette ki Nick száraz hangon, mintha csak a visszajárót kérné egy étteremben. Megállitottam a mozdulatát.
- Nick, nem fél? Tudja egyáltalán kivel húz ujjat?
- Tudja kedves, az élet sokmindenre megtanított...
Majd , mintha ez magyarázat lenne bármire, elhajította az első gumibombát. Én még mindig fogtam a karját, így mintha együtt hajítottuk volna. A bomba két járókelő között placcsant szét a járdán akik félreugráltak és ilyedten néztek fölfelé.
Dobáltuk, dobáltuk. A főut megbénult, a taxik megáltak, az emberek összegyűltek, a firkászok villogtaták a magnéziumot.
Amikor már alig volt bombánk, megállt egy húszméteres limuzin, nagy fekete krokodil, és Ő szállt ki belőle. A nagy ember, személyesen jött el.
Ott voltunk a tetőn. Én is és Nick is. Vége - gondoltam. Az emberei máris beözönlöttek az épület aulájába, mint a patkányok, miközben Ő, mint egy kövér fekete kandúr, pöffeszkedve figyelte a végjátékot.
- Gyerünk - mondta Nick, miközben felállt, és elindult. Cserepeg potyogtak le a nyomában az utcára. Megérezte bizonytalanságomat és hozzáfűzte:
- Bizzon bennem.
Nem bíztam, de nem tehettem mást, elindultunk a kémények erdejében.
Rövidesen gépfegyvertűz kereplő hangja harsant fel mögöttünk.
- Nick! - kiáltottam, és belekapaszkodtam. Nem hogy megvédjen, vagy ilyesmi, csak hogy takaróm legyen a halálban, golyófogó. Mintha a tüdőlövés kevésbé lenne fájdalmas, ha más húsán keresztül érkezik a golyó.
De nem találtak el minket. Nick lendületet vett és leugrott a semmibe. Ahelyett azonban, hogy lezuhantunk volna, gyomorkavaró himbálódzásba kezdtünk.
Kinyitottam a szemem. A leporellón másztunk felfelé, amely ott lengedezett alá a felhőkből.
Másztunk, és másztunk, míg elhalt a lövöldözés, a dudáslás, a város zaja, és csak a szél fütyült egy monoton halálos dallamot a fülünkbe.
Felértünk a felhőbe, és csönd lett. Ilyen lehet a halál is. Csöndes fehér semmi. Késztetést éreztem, hogy elengedjem a kötéllétrát, és örökre belesüppedjek a mérgező vertikalitású vattacukorba.
A felhők tetején, mitha sziklapárkányon, egy rozoga űrhajó állt. Nick egy tarka kulcsomón előkeresett egy rozsdás lapos kulcsot, és kinyitott egy köralakú vasajtót.
- Ez a maga hajója?
Kérdeztem teljesen fölöslegesen.
- Tudja... a háborúban sokmindent megtanul az ember.
Közölte, mintha ez bármit is jelentene, majd a létra végével engem is berántott, és hangos döndüléssel becsapta az ajtót.
Kis idő mulva kiléptünk a sztratoszférából. Én a toiletten átvettem a nagyestélyimet, amit vész esetére mindig a retikülömben hordok. Nickre a hajó főtermében tartott állófogadáson találtam rá. A zongorának támaszkodott, kezében egy pezsgővel bámulta a csillagokat, és halgatta a zenét.
- Hová mennek Nick?
Nick rámnézett, és elmosolyodott
- Ha a Holdon kirakom, az jó magának?
háromperhárom