Ime egy részlet annak a tárgyalásnak a jegyzőkönyvéből, amelnyek során T. H. felperes azzal vádolta N. H. alperest, hogy alperes regényének főmotívumait felperes nyomdában lévő regényének főmotívumairól mintázta, és ezzel szerzői jogsérelmet követett el. A pereskedés alatt napvilágra került N.H. alperes valódi személyazonossága, amely azonos volt T. H. felperes valódi személyazonosságával. Az illető ugyanis egy harmadik írói álnéven megjelentetett életrajzi regényében kitálalt. Ezek után sem az alperes sem a felperes nem jelent meg többet a tárgyaláson, és az ügy elévült.
"
22-es számú bizonyíték:
Részlet alperes regényéből:
"- Tegye a kezét a Bibliára, és mondja utánam... Esküszöm...!
- Esküszöm!
- Hogy az igazat, és csakis az igazat állitom!
- Hogy az igazat, és csakis az igazat állitom!
- Köszönöm! Ügyész Úr! Öné a vádlott.
- Köszönöm Bíró Úr! Uram! Elmondaná saját szavaival, hogy mi történt azon az éjelen?
- Természetesen! Elmondom pontosan, mit mondtam a Felügyelő úrnak. Az áldozat megjelent a party-n, holott nem rendelkezett meghívóval, mivel én nem küldettem neki. Elosont a vendégek között, és feljött a lépcsőn, egész a dolgozószobámig. Halkan kinyitotta az ajtót.
Nem hallottam meg, csak amikor megszólitott. Akkor megfordultam, és láttam hogy a zsebéből előrántja a...
- Tiltakozom!
- Elutasítom! Kérem, folytassa!
- Köszönöm! Láttam, hogy a zsebéből előrántja a régi sérelmeit. Meghúzza a ravaszt, éreztem ahogy a golyó súrolja a a 17. századi francia almáriumról felszálló patináns porszemeket. A bútort a második nászutunkon vásároltam egy árverésen Párizsban. Ez volt az egyetlen emlékem a harmadik feleségemtől. Pánikba estem. Nem gondolkoztam. Átrohantam a hálószobába, és leakasztottam a falról a vadászpuskámat. Felkavarodott az orchideaillat a folyosón, ahogy rohantam vissza, A függönyök önfeledten ringtak a virágok lehelletében, mintha csak a holdfény érintése elől siklanának el újra és újra, fel-felkacagva. De mindezt nem vettem észre. Csak a haláltól való félelmemben öntudatlanul visszarontottam a dolgozószobába, és lőttem. Egyszer, kétszer, amig a lövések zaja végre észre nem térített. Akkor eldobtam a puskát, lerogytam a sebesült áldozat mellé és sírva fakadtam. Az áldozat rám mosolygott, és utolsó lehelletével azt suttogta: Megbocsájtok...
Ezt mondtam a Felügyelő Úrnak. Szóról szóra.
De valójában ez nem igaz.
- Tiltakozom!
- Elutasítom! Kérem folytassa!
- Igen. Köszönöm.
Valójában az áldozatnak nem maradt ideje meghúzni a ravaszt, én előbb lőttem. Az a kurva... /A vádlott sírva fakad/"
Részlet felperes regényéből:
"Ne sírj, mondta a bíró, és átnyújtotta a zsebkendőjét. De mintha csak engedélyt adott volna, záporozni kezdtek a könnyeim. Patakokban folytak. A Bíró Úr lejött az emelvényről és megsimogatta a fejemet.
- Miért sírsz?
- Mert azt mondtam hogy rá, hogy Kurva...
Fel-felszakadva bőgtem. Mint egy gyerek.
Az esküdtszék tagja átugrottak a korláton, odarohantak hozzám és átöleltek, az ügyész is sírva fakadt. Már ketten bömböltünk.
- Dehát visszavonhatod még. Mondd hogy nem kurva... - javasolta a Bíró Úr.
- Hiába - zokogtam - azt már nem lehet viszavonni. Meghalt. Már nem mondhatja a tekintetével hogy megbocsájt, hogy nem veszi komolyan, ha rosszat mondok rá, mert tudja, hogy szeretem, és ő nekem mindennél többet ér! Szeretem, És azt mondtam rá, hogy Kurva!
Hirtelen abbahagytam a zokogást, és elmosolyodtam, a körém sereglett jelenlevők egy lépést hátraléptek tőlem, és szeretetteljes kíváncsisággal lesték a szavaimat.
- Barátaim! Egyedül lenni jó. Csinálni valamit, valaki mással együtt jó."
És íme a beigért tanulság: : Szeressétek egymást!"
háromperhárom