Barátaim - emelte poharát Mr Woodstock - a tér, és az idő nem léteznek - zengte fennhangon. A poharat már a feje főlé tartotta, aztán kinyújtott karral állt, végül a pohár, mint egy könnyű léggömb felkapta Mr Woodstockot a piknikezők feje főlé. Kisvártatva fehér golfcipői már a fenyők tetejét súrolták, végül eltűnt a többiek szeme elől, egy különösebben semmire nem emlékeztető felhőcske mögött.
Valójában azonban csak a nyármeleg és a piros, csillogó bor bágyíthatta el a barátok szemét. Mr Woostock nem tünt el. Még csak el sem hagyta a sztratoszférát, hanem lágyan leereszkedett egy közeli tisztás pázsitjára. Elfeküdt a fűben, mint egy zsengén leérkező falevél, és nagyot sóhajtva azonnal elaludt, hogy felvegye reggel elszakított álma fonalát.
háromperhárom